2011. május 18., szerda

Májusi kökörcsintúra - kicsit másképp :)

Még múlt hétvégén történt, hogy négyen elindultunk megint a kis Pandával fel Biharfüredre. A terv az volt, hogy felmegyünk ismét a Mező-havasra és talán át az Istenek-havasára, mert ilyenkor, május derekán már nyílnak a kökörcsinek a Biharban. Ilyenkorra nagyjából elolvad fenn a gerincen a hó és mögötte lila szőnyeg nyílik: mi kökörcsöneknek nevezzük, mások kárpáti sárfrányként vagy krókuszként ismerik.

Kökörcsinek (a fotó még 2007 áprilisából való, és a Vigyázó oldalában készült a régi Canon S3IS-emmel)

Kellemes út volt fel Biharfüredig, ezúttal a Várad-Belényes úton sem kellett annyit nyűgölődni, befoltozgatták a gödröket jó romány szokás szerint, mint általában minden tavasszal, minden évben. A Jadolina hotel parkolójában hagytuk az autót, ahogy azt szoktuk, szép időnk volt, kellemesen sütött a Nap, szinte meleg volt. Gondoltam is, hogy a kabátot és a sapkát (mert azt is vittem magammal, ha netán szeles idő lenne odafenn) otthagyom az autóban. De aztán mégis magammal vittem. Réka viccelt is vele, hogy minek hozom, milyen szép időnk van. Nem lehetett egy rossz szavunk sem, egész délelőtt kellemes idő volt, megizzadtunk csöppet mire beszélgetve felértünk a Papok-feredőjéig, ahol pihentünk egy kicsit. Madarak énekeltek vidáman, vidámak voltunk mi is. Bár kökörcsineket ezidáig csak elvétve találtunk, itt-ott párat, de aztán ahogy folytattuk utunkat a Mező-havas oldalában, az esztena után, egyre több és több nyílt a hófoltok közelében. De gondoltuk ha itt van, majd fentebb is biztos lesz, ezért nem álltunk meg fotózni, hanem megmásztuk a Mező-havast, majd leereszkedtünk a zsnepi (törpefenyők) között, le a Bohogyő-nyeregig. Egyedül itt láttunk embereket. Három bringás tekert a Dregán völgye felé. Egyikőjük lemaradt picit, míg mi a törpefenyők között vesződtünk.

Négy fenyő. Két bringás.

Leérve a nyeregbe, ahol az út leágazik a vízesések felé, a fenyőkbokrok között megebédeltünk. De ekkor már kezdett hűvösre fordulni az idő, s még le sem ért szinte a falat a gyomrunkba, jópár fokot esett hirtelen a hőmérséklet. Hideg szél jött. S ahogy az Istenek-havasának oldalába értünk s elkezdtünk mászni felfelé, egyszercsak észrevettem, hogy valamit fúj a szél. Először azt hittem fehér virágszirmok (magam sem tudom honnan), de aztán egy a ruhámba akadt. Fehér hódarabka volt, dara szerű.

Hópelyhes kökörcsin

- Havazik! - kiáltottuk, s nem telt bele két perc, elkezdett rendesen hullni a hó. Először aprócska pelyhekben, ritkán, majd pár perc elmúltával egyre nagyobb pihék szálltak alá az égből. Mint decemberben, ahogy Karácsonykor szeretné az ember. Csak annyi volt, a baj, hogy mi május 7-ét írtunk, és nem decembert...


Sűrű havazás az erdő oldalában

De ekkor már hiába próbáltunk lencsevégre kapni pár kökörcsint az oldalban, egy-kettő behavazódtak, és fél óra sem telt bele, legtöbbjüket belepte a hó.


Nézd HD minőségben a YouTube-on!
Egy rövidke videó, amit hirtelenjében sikerült készítenem az 5D Mark II-vel.
Most is, mint a Nagy-Biharon a télen, tiszta hó lett a gép is, a lencse is (ezúttal a 70-200mm f/4L IS), csorgott rajtuk a megolvadt hólé, de semmi bajuk nem lett. Jól bírják a strapát, az biztos! Itthon kitettem egy napig az asztalra, hogy ha netán mégis valami belékerült, párologjon ki belőle :)


Réka fotózik vidáman :)

Ücsörögtünk egy darabig egy terebélyes fenyőfa alatt, fotóztunk még egy kicsit, behavazódtunk mi is egy-kettőre. Aztán kezdtünk fázni, és úgy döntöttünk, hogy tovább sétálunk. Amúgy is ez a mai túra amolyan fotótúra lett volna, nem komoly gyalogtúra. Elhaladtunk az Istenek-havasa mellett, s tovább, egész a Szeglet-havasig (Cornul Munţilor). Nem siettünk, nem volt hová, körülöttünk csendesen hullott a hó. És halk volt a havas, nagyon halk, egy madár sem csivitelt már körülöttünk. Havazott némán. Aztán az is elállt, és körénkgyűlt a sűrű köd. Alig láttuk egymást.

Integetők. És a kutya.

Igen, volt egy kutyánk megint! :) Egy aranyos, farkaskutya-szerű kutyus. A hegyicsendőrök (jandarmi montani) házánál, még lenn Biharfüreden csatlakozott hozzánk, és nem akart tágítani mellőlünk, végigjárta velünk ő is ezt a kis lightos túrát. Szaladgált-jobbra balra, mikor körülöttünk, mikor az erdőben, és volt, hogy megkergetett pár madarat is, ugrándozva nagyokat! :) Játékos volt, fiatal kutya lehetett még, és nagyon a szívünkhöz nőtt. Persze emiatt járt neki is a kajából pár falat, jóízűen csámcsogta ő is el :) És tiszta deres volt a kis pofája, ráfagytak a hópihék rendesen :)


A kutyánk ezen a túrán :) (Fotók: © Zefer Réka)

Réka s a kutya barátkozik :)

Hoppá!

Felfele az Istenek-havasa oldalában

Imitt-amott még kilátszottak a behavazott kökörcsinek. Ők is a tavaszt várták már itt fenn a hegyen, de őket is megtréfálta ez a bolond időjárás, és visszahozta a telet rájuk. De tanulságos legyen, hogy hegyre, főleg magashegyre, nem szabad elindulni soha, még nyáron sem, lenge öltözetben, mert bármikor beállhat egy hűvösebb idő, leeshet hirtelen a hőmérséklet, nekikezdhet fújni a hideg szél! Jól jött tehát a sapka és a kabát! :) Rajtam kapucni volt, fel is tettem egy-kettő ahogy kezdett hűlni az idő, a sapka pedig Rékához került. Jó, hogy nem hagytunk az autóban! :D









Behavazott és befagyott virágok


Réka örül, hogy van sapkája ebben a szép időben! :D


A Szeglet-havason aztán iszonyú hideg szél fogadott bennünket. Olyan, ami bebújik a ruha alá, a bőr alá, és hirtelen fázni kezd tőle az ember. Nem is időztünk sokat, még csak csúcs-csokit sem ettünk, épp pár fotót készítettünk és indultunk is visszafele.

Ennyire hideg volt és ennyire fújt a szél a Szeglet-havason :D (na jó, lehet azért picit túljátszom a dolgot... :D)

Réka, én és a kutya :D - Szeglet-havas, 1693m

Tiszta fridzsider idő van itt hallod!? :)

Visszafele aztán elkezdett szétoszlani a köd, néha még a kék ég is kikandikált fölöttünk. De épp csak pár másodpercre. Utána újra felhő jött és eltakarta a Napot. Persze lehet nézni a dolog pozitív oldalát is: legalább nem volt erős Nap, nem kellett a virágokon az árnyékkal bajolni, szépen, egyenletesen volt minden megvilágítva :) Nagy szürkeséggel.

De jó volt mégis így sétálni ott fenn, nyugodalmas, békés. Ezúttal nem voltak motorosszánok, nem zajongott senki fenn. A természet kinyomta a tavasz csörgőóráját és egy percre még visszaaludt szép téli álmába...










De aludt az esztena is még a Bohogyő-nyereg alatt. Ajtaja nyitva állt. Befújt rajta kicsit a hó. Benn rendetlenség, mint ahol senki nem lakott már jóideje...






És állt a fenyő is, némán, komoran. Egyedül.




De fenn, a Bohogyő-nyeregben, szétbomlott előttünk a felhő, és ráláttunk alattunk a völgyekre, messze a Belényesi-medencére. És ott szépen sütött éppen a Nap, tavaszias idő volt bizonyára :)


Így sétáltunk végig vissza a Mező-havashoz, aminek az oldalában még találtunk nagyobbacska kökörcsinek-"mezőket". Behavazva persze. De szépek voltak így is, még ha be is húzták nyakukat a hidegben és gondosan összezárták szirmaikat ebben a zimankós időben.

Zsnepike és kicsi fenyő

Csavar

Panning



Kökörcsinek a Mező-havas oldalában

Figura egy kutya volt ez nagyon, mikor a virágok között mászkált bele a képbe...

...mikor Rékával hancúrozott :D

De elszaladt gyorsan az idő! Már szinte délután 6 óra volt, és mi még fenn voltunk a gerincen. Pedig úgy terveztük, hogy 7-re kb. leérünk az autóhoz, hogy 9-re Váradon legyünk. Eltelt gyorsan ez a pár óra ott fenn, és ismét magába szippantott a Bihar... Mindig, mindig amikor eddig fenn voltam, más és más arcát mutatta. De mindig, mindig, olyan otthon éreztem ott magamat...

Ereszkedünk lefele

Beteg fenyő

A távolban a Ló-havas

Ahogy egyre jobban ereszkedtünk alá, úgy tűnt el a Tél körülöttünk és tértünk vissza ismét a tavaszba. A Papok-feredőjében már sütött a Nap. Itt épp keveset havazhatott, az is olvadozott már ekkor a késő délutáni napsütésben.






A Papok-feredőjétől ereszkedve tovább az erdőben viszont olyan volt, mintha az őszbe mentünk volna vissza. Tiszta rozsda volt az erdő. Az őszről maradt avar a földön. Októberi illatok a levegőben. Vízcseppek a fák gallyain. Csak itt egy napot el tudtam volna tölteni fotózással, olyan szép volt! De nem volt már idő megállni, késő volt már. Így is fél 8 volt, mire az autóhoz visszaértünk. Itt nyoma sem volt a hónak és a télnek, ugyanolyan kellemes idő volt, mint a délelőtt, mikor innen elindultunk. Visszanéztünk a Mező-havas gömbölyded csúcsára, és láttuk magunk előtt az évszakokat, amiken áthaladtunk a mai nap folyamán: az őszt, a telet és a tavaszt.
Szép túra volt, meg kell hagyni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

... kommentet ide kérek szépen :) ...