2011. november 30., szerda

Szép őszi Torockó

Lassan ahogy az ősz végetér, kifogyok én is az őszi túrák beszámolóiból. :) De most még van egy, amit mindenképp szerettem volna megosztani Veletek, hisz ez volt talán az összes idei őszi kirándulás közül a legszebb, itt voltak a legszebb fények, és talán itt sikerült a legtöbb jó fotót készítenem az elmúlt időszakban. De ezt majd Ti eldöntitek, remélem pár felvétel elnyeri azért a tetszéseteket majd! :)


Az augusztusi felejthetetlen európai túra után (erről majd a jövőben fogok írni, nem keveset :) ) pont egy hónappal ez volt az első kirándulásunk, amin együtt voltunk.

Október 1. volt, egy vidám szombati nap, amikor elindultunk Váradról. Két autóval mentünk végül, mert az utolsó pillanatban még változás volt a névsorban. Jó tempóban utaztunk Kolozsvárig, ahol aztán feltértünk NagyRománia büszkeségére, a vagyonokból épülő Észak-erdélyi autópálya nyögvenyelősen elkészült 50 km-es szakaszára, amire kb. 3 km jobbra-balra keresztbe-kasba kanyargás a felhajtó :)) (Amúgy Tordánál sem sokkal jobb a helyzet, visszafele jövet ott is pár kilométert mentünk az autópályával párhuzamosan - ellenkező irányba - mire fel lehetett rá hajtani :) )

Torockói porta a Felső Piacsoron

Az Aranyos-völgyére térve aztán az itt megszokott döcögős, huplis útszakasz fogadott. Borrév (Buru) előtt balra tértünk Torockó fele, az Aranyos folyó feletti hídon átkelve, s itt egyik ámulatból a másikba estünk, annyi impulzus ért minket az elkövetkezendő percekben :) (pedig nem először jöttünk Torockóra, már voltunk egyszer itt 2007 júniusában, egy EKE kiránduláson)

Először is az utat megcsinálták Torockóig (s állítólag tova Enyedig)! Na de kérem szépen nem ilyen egyszerű minden, s hogy az ide látogató azért mégse higgye azt, hogy elhagyta eme csodákkal megáldott országot és valahol Nyugaton autózik, ezért a Kolozs megyei részen hagytak még jópár métert a régi útból, ami kb. úgy néz ki, mintha lebombázták volna (vagyis úgy, ahogy a régi út kinézett, mielőtt e hihetetlen találmánnyal - aszfalt - beburkolták volna). Itt kb. 4 km/h sebességgel végigszáguldottunk, laza 1-es és 2-es sebességi fokozatok között feszítve vagányul, majd Kolozs megye is véget ért valahára, s az Aranyos megye táblától kezdve megnyílt a Mennyország előttünk, olyan tükörsima út fogadott! Igen, a Mennyországra román testvéreink is gondoltak rögtön, és Torockóig két hatalmas román mönösztírét (kolostor) emeltek nagy pompával... Hogy miért, azt nem ecsetelném, bár egy kedves idelátogató magyarországi testvérünk beszámolójában így ír eme műremekekről: "Ilyen jellegű műintézményekkel Erdély-szerte lehet találkozni. Ezt pl. nyilván a torockói és szentgyörgyi unitáriusok követelésére építették, hogy hitéletüket színesíthessék … :-)" Hát igen, bizonyára...

Torockó (románul Rimetea, korábban Trascău, németül Eisenburg) község Romániában Fehér megyében. Egykori bányászváros, a Székelykő hármas csúcsa alatt, lakói betelepült székelyek. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja.

Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre fekszik. Nagyenyedtől 23 km-re északnyugatra fekszik, Torockószentgyörgy hozzá tartozik. A Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. (Forrás: wikipédia)


Torockó: a Felső Piacsor házai tükröződnek a Nagy Vajor vízében


A Nagy Vajor
A Torockói hegység karsztjellegéből fakadóan a település és környéke bővizű forrásokban gazdag, melyeknek vizét vajorokba, azaz csorgós vályúkba vezették. Ezek egy része köztereken, utcákon áll, de találunk vajorokat kertekben, udvarokon is. A tér közepén álló Nagy Vajort állatok itatására, szőnyegek, ruhanemű mosására és tisztálására használják. Neve a tó jelentésű német Weiher szóból magyarosodott. A medence vize tüzek oltásánál is jó szolgálatot tett, és ide járnak ivóvízért a környékbeli házak lakói. A XIX. században fával bélelt, földbe süllyesztett medence állt helyén, de már 1913-ban megöntötték a jelenlegi medence vasbeton elődjét.


A Felső Piacsor házai, Torockó ékességei

A Felső Piacsor
Az 1870-es tűzvész pusztítása után Torockó jelentősen újjáépült. A fehérre meszelt módos, klasszicista díszítésű, polgárias épületek ma a térség egyik legépebben megmaradt népi építészeti együttesét alkotják. Ennek egyik leglátványosabb házsora a Felső Piacsor, ahol a XIX. században a közösség módosabb családjai, a vasváltóknak nevezett kereskedők és verősgazdák, azaz a kohó- és hámortulajdonosok laktak. A házak jellegzetessége a magas földszintből eredő arányrendszer, a csonka kontyos vízvetős tető, az utcai pinceajtó, amely az áru ki- és berakására volt használatos, míves kovácsoltvas zárak, rácsok.


A torockói unitárius erődített templom

Az unitárius templom
A nagy, téglalap alakú központi tér közepén épült fel a keletelt, magas kőfallal körülvett templom. A középkori előzményekkel rendelkező jelenlegi épület-együttes legkorábbi része a torony, melyet az 1670-es évszám datál, ezt magasították meg, és ehhez toldták az újjáépített templom jelenlegi, 1780 és 1804 között késő barokk stílusban felépült hajóját. A templom kerítőfalára elhelyezett emléktábla egy 1700-ban végzett általános javításról tudósít.

Ennyit ismertetőül, most pedig térjünk vissza hozzánk. :)

Két naposra terveztük a kirándulást, ezért szombatra az Ordaskő megmászását tűztük ki célul, vasárnapra pedig a Székelykőét.

Torockóra érve kellemes napsütés fogadott, így aztán igen jól esett a hússzúcska utazás után kiülni a padokhoz és asztalokhoz a Nagy Vajor alatt, és reggelizni egyet. Ezt bevégezve fotóztunk egy keveset a "főtéren", majd neki is rugaszkodtunk az Ordaskőnek.



A Székelykő egy része és az utolsó torockói házak egyike egy kaszáló széléről

Torockót elhagyva már látszott is előttünk az Ordaskő csúcsa. Bár a Székelykő a "menőbb" csúcs a környéken, s a legtöbb ide látogató (főleg anyaországi) vendég azt mássza meg inkább, ha kirándulni szottyan kedve, az Ordaskő valamivel magasabb nála (1250 méter vs. 1128 méter).




Az Ordaskő fehér sziklái virítanak az őszi ruhájába öltözött hegyoldalban


Ahogy a képekből is látszik, gyönyörű őszi időnk volt, remek fényekkel a fényképezéshez! Jókedvűen másztunk felfele a domboldalban, meg-meg állva egy-egy fotó erejéig :)

Őszi színkavalkád


A bagázs :) Edina fotózik vidáman. A fán a piros csík jelzés, ami Torockóról visz fel az Ordaskőre.


Edina és Réka

A Székelykő, őszi díszítéssel :)





Ösvényünk az erdő szélén vezetett egy darabon


Itt még megvolt a jelzés :)

Igen, ilyen csodálatos őszi fények voltak!


Ezt a sziklát elneveztem "Ausztrália-sziklának" :) Hát nem találó? :D


Az Ordaskő gerince, avagy a "Vidám sarok" :) (itt voltak a legszínesebbek a fák, ezért e név :) )



Őrszemek


Ahogy aztán kezdett meredekebb lenni az oldal, megjelent az erdő is kísérőnkül. Egy ideig a jelzésen haladtunk, majd valahol letértünk róla és az avaros erdőben másztunk felfele. Később egy ösvényre találtunk, ami az Ordaskő gerincére vezetett. A végére jó kis mászás maradt, így kicsit megnyúlt a nyelvünk, mire felértünk :)

Az Ordaskő oldalából remek kilátás nyílt a Székelykőre

Sajnos az Ordaskőn el kellett válnunk a többiektől, ugyanis a hasam nagyon nem volt jól, ezért nem éreztem igazán jó erőben magam, s hogy ne tartsam fel a többieket, visszafordultam azon az úton, ahol jöttünk. Réka nem akart egyedül hagyni, ezért velem tartott (pedig tényleg nem volt semmi komoly :) ), a többiek pedig a gerincen menve még egy darabig Torockószentgyörgy fele ereszkedtek le. Úgy beszéltük meg, hogy a várnál találkozunk.

Rendezett domboldal Torockószentgyörgy irányában

A Székelykő, fekete-fehérben.

Mikor ezt a felvételt készítettem, egy régi, 1935-ös fekete-fehér felvétel jutott eszembe, amit az Erdély csodái (© Helikon Kiadó, 2004, 2005) c. könyvben láttam (97. oldal) és ami nagyon az emlékezetembe vésődött. Az egy sokkal jobb fotó volt, egy sokkal jobb perspektívából, sokkal jobb beállításokkal, rajta a Székelykő drámaian emelkedett a kis falu, Torockó fölé, melynek közepén ott fehérlett... az unitárius templom.
Egy tökéletesen megkomponált fotó.

Most is, hogy e sorokat írom, előveszem a könyvet és fellapozom. Elolvasom újra, megnézem a Torockón készült fotókat. Talán a szerzők nem veszik rossznéven, ha bemásolom ide a Torockóról szóló szövegrészt. Sokkal jobban bemutatja Torockót, és annak hangulatát, varázsát, mint én száz meg száz fotóval tehetném...

Sok mindent el lehet mondani erről a magyar bányászfaluról: hogy német ajkú telepesek alapították még a tatárjárás (1241) előtt, akik aztán elmagyarosodtak. Hogy valójában nem is falu, hanem egy kicsi város, mely a kiváltságait még III. Andrástól kapta az 1200-as évek legvégén. El lehet mondani, hogy az osztrákok felégették 1702-ben, aztán két év múlva megint. Azt is, hogy 1849 tavaszán hajszálon múlott, hogy a román felkelők nem gyújtották fel és irtották ki a lakosait. Lehetne mesélni arról is, hogy a falu fölé magasodó Székelykőn állt hajdanán a Thoroczkayak vára, melyet nem is a tatárok, hanem valamikor még korábban, a kunok ellen építettek. Mindez fontos, jó, ha tudjuk, de nem ez az érdekes. Torockóra menni a hajnalért és az alkonyatért kell.
Ébredés után ballagj el a Székelykővel szemközti temetőbe, ülj le a fűbe, bámuld a folytonosan színét változtató, roppant sziklát. A falu mélyen alattad, csöndes zajai áttetszőn lebegnek fölötte: kenetes kolompok, fürge csengők szólnak, gépzene halk foszlányai, valahol távol fűrészgép nyí, majd ütemes kalapálás kezdődik; mintha két kovács verné a vasat, úgy csap le minden koppanásra a visszhang. Granadában, az Alhambra domboldalával szemben vagy Arábia sivatagaiban ücsörögve érezheted ugyanezt. Két világ ez - az aranyosszéki falu a nagy kő alatt s az andalúziai mór erőd a Sierra Nevada hófödte csúcsainak lábánál -, de az érzés ugyanaz: a folyton változó fényben, az állandó színeváltozásban egy helyben topogni látszik az idő. Reggel barna a szikla, később sárgászöld és fehér foltok tűnnek fel rajta, olyan lesz, akár a zuzmó, az öreg moha. A dél óráiban megfakul, de este pirulni kezd, az alkonyattal olyan lesz, mint a dióbél, a gesztenye világító héja, a vörös korall. Itt ne sajnáld az időt, akár szundikálhatsz is a temetőben, mire felébredsz, ugyanaz és mégis más kép fogad.

A Székelykő, és a lábánál elterülő két kicsike magyar falu: Torockó és Torockószentgyörgy

Lefele menet Rékával fotóztuk a Székelykövet egy darabig, hisz pont a hátunk mögött volt a délutáni nap és teljesen megvilágította a méltóságteljesen elterülő sziklatömböt, majd leereszkedtünk Torockóba, az autókhoz. Én a Dustert, Réka a Pandát vezetve átruccantunk Torockószentgyörgyre, hogy a többiekkel találkozzunk.

A lenyugvó Nap utolsó fénysugarai rozsdásra színezik a Székelykövet. Kilátás a Thoroczkay várral szemben lévő sziklacsúcsról. A falu az előtérben Torockószentgyörgy.

Kőköz

Sziklák a szürkületben. Háttérben az Ordaskő gerince

Az este már Torockószentgyörgyön ért minket, a várral szemben lévő kicsike sziklacsúcson (innen nyílt a legjobb kilátás a Székelykőre, azt szerettük volna a lenyugvó Nap utolsó fénysugaraitól megvilágítva lefényképezni). A többiek is megérkeztek lassan, alant a völgyben baktatva, majd ők is felmásztak, de nem arra a sziklacsúcsra, amin mi álltunk, hanem a másik csúcsra, amin a vár áll. Így integettünk egymásnak a szürkülő estében :)

Ahogy a Nap lement az Ordaskő mögött és kezdett erősen sötétedni, leereszkedtünk a völgybe és kis gondolkozás után végül úgy döntöttünk, hogy itt, a Thoroczkay vár alatti kaszálón ütünk tábort és itt töltjük az éjszakát.

Felvertük a sátrakat, majd nekiálltunk, fát gyűjtöttünk és tüzet gyújtottunk egy száraz árokban. Itt is előkerült az otthonról hozott szalonna, kolbász, sütnivaló, amiből jóízűen falatoztunk :) Na meg a Levi szülinapi házicsokija, ami szintén nagyon finom volt! :)

Szeles este volt, de nem volt hideg az éjszaka.


A Thoroczkay vár esti...


...és reggeli fényben

Az ikrek
Nem tudom, kinek higgyek, mert az egyik azt mondja, hogy Székelykő várát az óriások építették, a másik meg azt, hogy Thoroczkai Vendel vajda őkigyelme, ennek előtte hatszáz esztendővel. Akkor, mikor jöttek a tatárok. Már akárki építette, a tatárjáráskor Thoroczkai Vendel uramé volt a vár, mely a magas hegy tetejéről büszkén nézett le Torockó-Szentgyörgyre.
Hát csakugyan jöttek a tatárok: égő faluk jelentették, hogy itt vannak. A megriadott nép azt sem tudta, merre meneküljön: várakba-e, erdőkbe-e? Többen szaladtak az erdő sűrűjébe, mint a várakba. Mire a tatárcsorda Székelykő vára alá ért, Thoroczkai uram mellett csak néhány hűséges cseléd maradt, na meg a két leánya: Klárika és Katica. Ikrek voltak a leányok, olyan hasonlatosak egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz. S szép mind a kettő, mint a ragyogó csillag.
Úgy látszik megneszelte ezt a tatárok vezére, mert megszállotta a várat körös-kürül, s el nem mozdult onnét. Várta szép csöndesen, míg Thoroczkai uram kinyitja a kaput. Azt mondja akkor majd Thoroczkai uramnak: mehet kigyelmed, amerre tetszik, hanem a leányát én viszem el!
Hiszen ezt így elég szépen elgondolta a tatár vezér, s még csak egy hétig kellett volna várnia: elfogy az eleség a várban, s Thoroczkai uram bizonnyal, semhogy éhen halni lássa két szép leányát, feladja a várat. 
Hanem egy sötét, csillagtalan éjszakán rajta ütött a nép (az éhség kergette ki az erdőből). Két fiatal székely legény vezette a népet, ezek bátorították: csak előre, utánam! Üsd a fejét, ott nem sántul meg! Ütötték bizony azok a tatárnak fejét is, lábát is.
Reggel, mikor kinézett Thoroczkai uram a vár ablakán híre-nyoma sem volt a tatárnak. Bezzeg hogy mindjárt kinyitatta a vár kapuját, s leüzent a népnek: jöjjenek fel mind, van még egy kevés maradék ételből-italból, egyenek-igyanak a győzelem örömére. A két vezért meg külön is meg akarta ajándékozni. Mondta nekik:
- Menjetek, nézzetek szét a váramban. Válasszatok magatoknak valamit, ami szemeteknek, szíveteknek legjobban tetszik, nektek adom.
A legények bejárták a várnak minden zegét-zugát, s valahol meglátták az egyik leányt. Egyszeriben félbehagyták a keresgélést, nagy sietve mentek Thoroczkai uramhoz.
Mondta az egyik:
- Mindent jól megnéztem, Thoroczkai uram. Nekem a leánya tetszik a legjobban.
- Nekem is! - mondotta a másik is lelkesen.
- Jó, jó - mosolygott Thoroczkai uram -, csakhogy melyik? Mert két leányom van ám!
Egyszeriben kiszólt a szomszéd szobába:
- Klárika, Katica, jertek be!
Abban a pillanatban beperdült Klárika.
- Mit parancsol, apámuram?
- Hát Katica hol van?
- Virágot gyomlál a kertjében.
- Hadd gyomlálja - mondta az egyik vitéz -, én ezt a leányt választottam.
- Hadd gyomlálja - mondta a másik is -, én is ezt választottam.
Bizony ha mind a ketten egyet választottak, kard tegyen igazságot!
Nem kellett ezt mondani, egyszerre rántották ki a kardjukat, a szemök összevillant: kettő közül az egyik itt marad!
De abban a pillanatban, hogy kardjuk összecsattant, beszaladt a szobába Katica is. S halljatok csudát, ki is esett mind a két vitéz kezéből a kard, pedig ugyancsak erősen megmarkolták volt.
- Né, te, né - ámult-bámult a két székely vitéz -, hiszen ezt választottam!
Egyszerre mondták ezt: hiszen ezt választottam!
No, az öreg Thoroczkai békességet csinált köztük. Az egyik vitéz mellé állította Klárikát, a másik mellé Katicát. Klárika ujjára húzott aranykarikát, Katicáéra ezüstöt.
- Ez a te jegyesed - mondta az egyik vitéznek -, ez meg a tied, mondta a másiknak. Jegyezzétek meg jól!
Szent lett a békesség. Még azon melegében megtartották a lakodalmat, s mindkét vitéz vitte a párját a maga fészkébe.
Így volt, vége volt, mese volt - meglehet, hogy igaz volt...
(Benedek Elek meséje)



Jól aludtunk és reggel pihenten, jókedvűen ébredtünk. Ahogy széthúztuk a sátrat, a vár napsütötte falai köszöntek le ránk. Megreggeliztünk, összeszedtük a cókmókot, majd leautóztunk Torockószentgyörgyig. Az egyik autót itthagytuk, s a másikba zsúfolódva visszamentünk Torockóra, a Nagy Vajorig. Onnan aztán irány a Székelykő!

Itt megnőtt a forgalom, iskolások hadai zajongtak a hegyoldalban, s míg előző napon egy árva lélekkel sem találkoztunk az Ordaskőre menet, itt teli volt hangoskodó fiatalokkal az ösvény. Mondom, ez a "menőbb" csúcs a kettő közül :)

A kemény mászás és az árnyékos hegyoldal után ismét verőfényes napsütés fogadott bennünket a Székelykőn. A tömeg nagyrésze erre a csúcsra ment fel, így aránylag nyugi volt fenn :)


Őszi színekkel tarkított völgy a Székelykő hátulsó oldalában


Mosolygó egyszemű :)

Kedvenc fotóm a túráról

Ívek, vonalak

És egy lesifotó rólam, avagy "Így készül a kép" :) (Fotó: © Kőmíves Réka)

Jól esett a magyar zászlót látni odafönn...

Levi és Edina :) (Fotó: © Kőmíves Réka)

Réka és Zoli a Székelykőn :)
Mezitlábasan, mert olyan jó levenni a bakancsot ilyen szép, napos, meleg időben :)

Torockó a Székelykőről nézve (tele)

Torockó a Székelykőről nézve (széles)
Szemben az Ordaskő



Miután kipihentük magunkat, és jót üldögéltünk a meleg őszi napon, na meg persze kifotóztuk magunkat, ismét felhúztuk a bakancsokat és végigjártuk a Székelykövet, a "Fekvő Embert" :)

Torockószentgyörgy a Székelykőről



A "Fekvő Ember" feje, avagy a Székelykő "vége" :)

Igen, míg a Székelykő eddigi hátsó részei dombos, lankás oldalak, addig a Székelykő "feje" ilyen meredek szikla. Az út ezért nem is visz tovább a gerincen, hanem lekanyarodik jobbra, egy kis völgybe, Torockószentgyörgy fele.

Az út lefele a Székelykőről. Az ösvény Torockószentgyörgyön ér véget.

"A Fekvő Ember" - végigcammogtunk a hasán :)

Ugyanaz, szénaboglyával :)

Ugyanaz, Rékával és Zolival (és Levi és Edina árnyékával :) )

Torockószentgyörgyre érve aztán visszamentünk az itthagyott autóhoz, a kis Pandához :) Luki, Réka és én (ebbe nem fértünk volna be hatan :P) visszamentünk Torockóra, a Nagy Vajorhoz, ahol a Dustert hagytuk, és míg mi elsétáltunk a vízimalomig, Luki visszament a többiekért Torockószentgyörgyre.


A torockói vízimalmok egyike (a másik egy udvaron volt, ahova nem tudtunk már bemenni)

Mire mi is visszaértünk a Nagy Vajorhoz, addigra a többiek is ott teremtek Torockószentgyörgyről :)
Még fotóztunk egy keveset a Réka gépével --- az enyém időközben lemerült (nem töltöttem fel a kirándulás előtt teljesen, gondolva úgy sem lesz mit fotózni olyan sokat... :) ). Így kettőnk munkája az alábbi kép, amit már Váradon elgondoltam, és amit ideérkeztünkkor, a szombati napon nem tudtunk elkészíteni, mivel a tér tele volt belógó parkoló autókkal és ácsorgó emberekkel.

Torockó: a Nagy Vajorban tükröződő Felső Piacsor házai (Fotó: © Kőmíves Réka & Kőmíves Zoltán-András)

Majd indulás volt hazafele, két szép itt töltött nap után...
Ez volt tehát az idei legszebb őszi túránk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

... kommentet ide kérek szépen :) ...